...és amilyen állást nem érdemes keresni

Még februárban feliratkoztam egy bébiszitter, házvezetőnő kereső oldalra. Nagy meglepetésünkre egyszer csak üzenetem érkezett, így elmentem a megadott címre. Valahogy úgy gondoltuk, hogy ha a minimálbér 120NOK körül mozog a babavigyázás is legalább így, ha nem jobban fizet. A norvégok nem végeznek semmilyen fizikai munkát, és így igen megbecsülik azokat akik igen. Egy takarító órabére egy éttermi menedzserével azonos. Így egyáltalán nem volt ésszerűtlen a feltételezés, hogy a gyerek vigyázás is jó munka.
A nyugaton szokásos családmodellel találkozhattam, vagyis európai férfi, középkorú és egy fiatalabb, ázsiai nő (jelen esetben dél-koreai). Egy 2 év körüli kislánynak kerestek bébiszittert, mert a már meglévő három bébiszitterből egy kilépett. Emellett az anyuka nagy terveket szőtt, egy saját amolyan magánóvoda beindításával kapcsolatban. Ugyanis Bergenben (és feltehetően egész Norvégiában) ádáz küzdelem folyik az óvodai helyekért. Ahogy megtudtam szinte lehetetlen bejutni az állami, amúgy fizetős óvodákba, és a magánóvodákba is csak várólistára van esély felkerülni. 3-4 év alatt sorra kerül az ember gyereke, amikor is már iskolás korú. Így valóban egy jó üzleteknek tűnik, a belvárosi magánóvoda. Azonban az megdöbbentő számomra, hogy képesek 200NOK-ért szendvicset venni, de a gyerekükre vigyázó embernek óránként ha 40NOK fizetnek. Szóval egyrészt a kislányukra kellett vigyázni, és óvónéniként is kellett funkcionálni. A hölgyemény nem igen beszélt angolul, de németül sem, ami a férje anyanyelve, a norvégot ne is említsük. Óránként mivel szerencsém volt, és mert együtt szidtuk Norvégiát, én 50NOK-t kaptam. A kislány már totyogott, és elég aktív volt, és beteg.

Két alkalommal vigyáztam gyerekekre, az első alkalom után sikerült elkapnom valami nyavalyát a kislánytól. Amiből kb. 3 hét alatt gyógyultam meg. Betegen is elmentem a második alkalomra, mert úgy voltam vele, megígértem és ez is pénz. Miután reggel 9-től délután 1-ig lázasan két 1-2 év körüli, szuper aktív gyerekre vigyáztam, a koreai nőci, megkérdezte, hogy jól vagyok-e,mondtam, hogy, nem igazán, beteg vagyok. Kedvesen felajánlotta, hogy ugyan 3-ig beszéltük meg, menjek haza, ha nem vagyok jól. Még küzdöttem egy kicsit, aztán szóltam neki, hogy elmennék, és nem is szeretném, hogy a kicsik elkapják. És itt jön a legjobb rész, kérdeztem, hogy akkor az órabéremet talán, ha? Erre, hogy nem mondta, hogy minden nap fizet, és hogy nem maradok 3-ig vagyis nem is jár. Köpni, nyelni nem tudtam... Legyen elég annyi, azóta nem is keresek ilyen állást, ha babázni támad kedvem, még Magyarországon is jobban megfizetnek.