2011. augusztus 16., kedd

Hazaértünk

Gyorsan eltelt ez a majdnem 7 hónap. Szép volt, jó volt, és mindenek előtt elég volt. Sokat tanultunk, tapasztaltunk, néhány jó barátra is leltünk Bergenben. Utolsó napunkon még utoljára végigsétáltunk a Bryggen-en, bybaneneztünk egy jót és este igyekeztünk mindenkitől elbúcsúzni.

 Utolsó csoportkép - Norvégia "wizzair" távlatból

Igaz már nagyon vágytunk hazaérni, de mégis a kalandosabb utat választottuk Magyarországra. Reggel fél kilenckor Bergenből repülővel kezdtük meg a hazautat. Nem sokkal tizenegy után Gdanskban értünk földet. Ott a "piciny" táskákat csomagmegőrzőbe tettük és irány a város.

Bergen Flesland - Gdańsk Główny

Ugyan előző este csak másfél órát aludtunk mégis megújult erővel vágtunk neki a városnézésnek. Néhány óra Gdansk után Krakkó felé vettük az irányt. Lengyel ismerőseink figyelmeztettek, hogy a lengyel vonatozás nem lesz egy leányálom, de a magyar állapotok után nem ért minket meglepetés. A vonatút Lengyelországon át egy röpke tizenkét órát vett igénybe. Reggel hat felé begördültünk Krakkóba. Krakkóban Bogumil volt az idegenvezetőnk.


A norvég ételek, és árak után Lengyelország maga volt a mennyország. Délután elcammogtunk a buszállomásra, ahol már szinte csak magyar szót hallottunk. Innentől egy rövid hétórás buszozást követően érkeztünk a Népligethez.

Ui:. Igaz már lassan egy hete hazaértünk, pár dologról még hasznos, érdekes lehet beszámolónk.

2011. augusztus 11., csütörtök

Nyelvérzék

Június végén, amikor is kiderült, hogy még maradunk egy picit, felmerült bennünk, hogy jó lenne kicsit elmenni valamerre kirándulni. Az eredeti terv szerint másodmagunkkal autót bérelve mentünk volna Stavangerbe. Emellett felvetődött egyéb képeslapon lévő helyekre való eljutás. A tervezés "hevében", na meg a nagy halasztgatásban azon kaptuk magunkat, hogy márcsak két hétvégénk van. És persze ismét elhalasztottuk a kirándulást, mivel az időjósok újfent rossz időt ígértek. Így érkeztünk el utolsó hétvégénkhez Norvégiában. Az előrejelzés nem volt biztató, de mivel az esős Bergennel már jól laktunk, úgy döntöttük megkockáztatjuk, hogy esőbe botlunk megint. Így szombat reggel elindultunk Oddába a 7:30-as busszal. Igaz az előző napok túrázásainak köszönhetően már benne volt a lábunkban egy 1600 méter (fölfelé), de a kalandvágy még nem veszett ki teljesen belőlünk. Bár az indulás előtt volt egy pár perces "lenni- nem lenni" dilemmánk.

Még nem annyira lelkesen...

Út közben foltokban láthattuk a kék eget is, néhol még a nap is előbukkant. Kvanndalban felszálltunk a kompra és Utnétól folytatódott utunk. Az út 80%-ban a Hardanger fjrod mellett vezetett így már a buszon is gyönyörködhetünk a látványban.


11:10 perckor megérkeztünk Oddába. Odda az egyetlen város a Hardanger fjordnál, a város közigazgatási területének nagy része a tengerszint felett 600 méterrel van. Mind turisztikai, mind ipari központja ennek a területnek,a város maga a fjord végénél található.

A város messziről, illetve közelről

Az utazásunk fő célja a Trolltunga, azaz Trollnyelv nevű sziklaképződmény volt. A helyi turista-információ hasznos és kimerítő információkkal látott el minket a helyi nevezetességekről, amik közül ez az útvonal talán a legnépszerűbb. Persze kijött belőlük a norvég és nem tudtak elszakadni a szokásos túrafelszerelés-fetisizmusuktól, ami egészen a profi túrabakancs kölcsönzésig terjed, mivel a Trolltungához nem lehet felmenni túrabakancs nélkül, mert az út nehéz. Persze azt utólag tudjuk csak kijelenteni, miszerint az igaz, hogy az út fárasztó, de tulajdonképpen makkoscipőben is tejesíthető (legalábbis nyáron, de a brosúra szerint július 1 előtt ne is próbálkozz - ha valaki járt ott télen, megoszthatja velünk, hogy ez is a szokásos norvégpara, vagy tényleg akkora a hó). De legalább a cipőkölcsönzés-biznisz és a városka erősen indokolatlan méretű sport- és túraboltjai jól élnek. Mi MH-surranó és a szétesés határán lévő kínaisportcipő összeállítással vonultunk fel.

A minőségi túracipők, melyek nélkül a küldetés lehetetlen

Maga az áhított szikla egy tó fölött mered a tengerszinttől 950, a tótól mintegy 500 méteres magasságban. Az út oda-vissza (hogy hányszor süti el az egyszeri turista az "Odda-vissza" poént az csak a reggelire fogyasztott tréfarépa mennyiségétől függ) mintegy 8-10 óra. Mivel Oddától még tizenpár kilométerre van az út kezdete (busz+gyalog+stoppolás), csak délután indulhattunk neki, ezért úgy döntöttünk fenn töltjük az éjszakát a hegyen.


A túra első szakasza (470-től 880 m-ig) egy kiöregedett sikló-vasút mellet vezet. Ez után egy kis fennsíkra érünk ahol hétvégi házak állnak, bennük szorgosan tetőt javítgató és családosan üdülő norvégokkal. Továbbhaladva egy újabb emelkedő után elértük az út egyik legmagasabb pontját (kb 1200 m) innen hol sík, hol dimbes-dombos terepen haladva megkerültük a tavat, a partját képező szakadék mellett, majd kiértünk az úticélunkhoz. A képeslapok nem adják vissza, mennyire lélegzetelállító a szikla és a kilátás.

Maga a nyelv és a kilátás a nyelvről

Az egész úton nagyon szerencsések voltunk, sokat sütött a nap. De mire elértünk az áhított bércekig a felhő és köd teljesen beborították a tájat. Néhány tucat rendkívül sablonos fénykép elkészítése és a győzelmi csokoládénk elfogyasztása, na meg némi fekvehörgés után elindultunk visszafelé, persze nem egyenesen, hanem némi kitérőkkel, például az ígéretes hófoltokhoz egy kis augusztusi hógolyózásra. 


Mindeközben szép lassan be is sötétedett - ami itt csoda számba megy -, sőt még néhány csillagot is láthattunk. Sötétben kevésbé lehetett látni a piros T betűket a köveken, így egy csöpp kerülővel sikerült csak visszajutnunk úgy az út közel feléig, ahol is sátrat vertünk. Olyan 8 óra fekvés és alvás után folytattuk utunkat.


A túra utolsó felén utolért minket a beígért eső, így a menetidőnk jóval lelassult. Mivel az eső az az el nem álló típusú volt, így felkéredzkedtünk egy német lakókocsiba. Nagyon rendesek voltak, ugyan nem Odda felé mentek, de elvittek minket Kinsarvikba. Onnan átkompoztunk Kvanndalba, ahol is vártunk pár órát a Bergenbe menő buszra. Így a visszautunk igen kalandosra sikeredett, igaz a buszjegy árából sikerült így lefaragnunk.


Az út jelmondata a próba - szerencse, esetünkben próba - cseresznye volt.

.

2011. augusztus 5., péntek

De syv fjell II.

Folytatjuk a hét hegyről szóló beszámolónkat. Így az utolsó hetekben kezdtünk ráeszmélni, hogy nincs már olyan sok időnk, és még mindig itt van ez a fránya 5 hegy, amit nem másztunk meg. Július végén neki láttunk "kipipálni" a hegyeket. Nekivágtunk a Sandvkisfjellet-nek. Nem keringtünk túl sokat, habár belefutottunk egy olyan kereszteződébe ahonnan egyik út se volt szimpatikus, később egy kis útbaigazítást követően ráleltünk a helyes útra. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, de azért meg kell hagyni nem ez a legzúzósabb út. Viszont kár lett volna kihagyni.

 Tavak minden mennyiségben

Mivel csak a munka után tudtunk elindulni, ezért még az nap nem fért bele, hogy átmenjünk a pár kilométerre fekvő Rudemanen-re. A Sandvikfjellett körülbelül a Gamle Bergen felett húzódik. A norvégok kedvelt futó célpontja. A hegyre vezető út, vagy túra neve Stoltzekleiven, a rekordot egy Jon Tvedt nevű hegyi futó (bolond) tartja, aki mellesleg 43 évesen éppen egy ilyen hegyi futkározás közben vesztette el életét.

 A panoráma a Sandviksfjellet-ről

 A 392 méteres csúcs

Pár nap pihenés után következett a Blåmanen és a Rudemanen. A legegyszerűbb út a Fløyen-en keresztül vezet. Szépen felkapaszkodtunk a Fløyen-re, lenéztünk a városra a teraszról, majd irány a megközelítőleg 2km-re lévő Blåmanen-hez. A 425 méteres kiindulás után nem volt annyira fárasztó felmászni 554 méterre. A kilátás meglepően szép volt, azt hittük nagyjából azt látjuk majd mint a Fløyen-ről csak magasabbról, de nem. Leláthattunk a Florida (muhaha) nevezetű városrészre, és láthattuk az Ulrikken-re átvezető utakat is. 


Kivételesen egész szép napos időnk volt, felérve a csúcsra nagyon fellelkesültünk, hogy jó lenne átmenni az Ulrikken-re, de miután megnéztük, hogy már este 20:45 van lemondtunk róla.


 554 méter magasan

Nem volt más hátra mint leküzdeni a következő 14 méter szint különbséget. 10 perc séta után elértünk a Rudemanen nevezetű hegyre. A hét hegy közül ez a legjelentéktelenebb, a kilátás meg sem közelíti a pár percre lévő Blåmanen-ről elénk táruló látványt. De mivel ilyen közel vannak egymáshoz nem bántuk meg azt a pár perc sétát.

 Kilátás a Rudemanen-ről

Ugyan nem egy nagy élmény a Rudemanen, de mégis a második legmagasabb a hét hegy közül. 1912 óta itt található a város rádió tornya és mivel innen több nagy út is vezet az Ulrikken-re egy népszerű úti cél a norvégoknak.

 A Rudemanen 568 méteres csúcsa

Más nap nem késlekedtünk és útnak indultunk a Lyderhorn-hoz. Ez a hegy viszonylag kiesik, a városközponttól 5 kilométerre húzódik. Talán ehhez a hegyhez volt a legnehezebb megtalálni az utat. Lakótelepeken keresztül, zerge ösvényeken, sziklafalakon fel. Ahogy felértünk észrevettük, hogy már megint azon az úton másztunk fel, ahol senki más...


Lefelé egy barátságosabb utat néztünk ki. A hegy régóta szolgál navigációs csomópontként a hajósok számára, emellett stratégiai jelentőségű hely volt a II. világháború alatt. És a környéken lakók számára egy minden napos futó helyszín is. A hegy tetejéről a város szinte minden része látható.


A folklór szerint Szent Iván éjkor itt gyűltek össze a boszorkányok, ezt későn tudtuk meg, és a Løvstakken-en töltöttük a napfordulót. 

 A Lyderhorn 396 méteres csúcsáról

Persze a kedves, sétálós, lankás, lefelé vezető út sem volt a legmegfelelőbb választás. A világ végére értünk ki, vagyis csak a város olyan részére ahol egy busz jár, vagyis járt volna, csak mégse. Egy 45 perc séta után visszajutottunk oda ahonnan indultunk és bebuszoztunk a belvárosba. Az időjárás jelentés sarkallt minket arra, hogy ne szakítsuk meg a túrázásokat így a Lyderhorn mászás után jöhetett az Ulrikken. Előre kinéztük a térképen, hogy hogy is lenne jó az Ulrikken-re menni, de Bergenben semelyik út sem oda vezet ahova kéne. Végül is egész könnyedén megtaláltuk a hegyre menő cable car állomását, ahol térkép is volt. A cable car oda-vissza 145 NOK, egy útra csak 80NOK, de valahogy csalásnak éreztük volna, hogy az összesre felmásztunk ezt meg ellinkeljük. Út közben egy csöppet elkapott minket az eső, de legalább ez is megvolt.

 A cable car, és az eső, ahogy elvonul felőlünk

Ahogy haladtunk felfelé többször bicikliútba botlottunk, nem részletezem milyen részeken vezetett, de hogy ott, soha nem bicikliznék az egyszer biztos. Viszonylag gyorsan feljutottunk a légi-villamos végállomásához, és a TV toronyhoz. Fenn étterem és kilátó fogadja az arra járókat. Furcsa volt látni a sok turistát, akik felmentek a cable carral majd leültek enni, és lementek ugyanúgy, anélkül, hogy az Ulrikkken legmagasabb csúcsára felmentek volna, pedig 10 perc séta az egész.


Az Ulrikken-ről a lehetőségek száma végtelen, százfelé vezetnek az utak. Nehéz megállni, hogy ne menjen az ember még messzebb és még messzebb. Kiszúrunk egy bércet öt percre, aztán még egyet és el is röpült az idő. Beljebb haladva meghallottuk a kolompolást, így követni kezdtük a hangokat.

 Az Ulrikken legmagasabb pontja, egyben Bergen legmagasabb pontja (643m)

Mindenfelé kalandoztunk, az összes csúcsot láthattuk, amit ezidáig megmásztunk. Láthattuk a Bergen-en túl húzódó hegyeket, azok mögött havas hegycsúcsok csillantak. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy nagy veszteség lett volna, az utolsó hegynél megállni. Sok házikót is láttunk, az arra tévedő hegymászók hétvégékre kibérelhetik őket. Azt hiszem a legjobb mégis az lesz ha képekkel "írjuk le" a látványt.

 Kilátás a városra, és a messzi hegyekre









 Megtaláltuk a patásokat


Lassan hét hónapja élünk Bergenben, és ezalatt a hét hónap alatt sikerült megmászni mind a hét hegyet. Igaz valahogy úgy mint az iskolában, amikor nem pénteken csináltuk meg a házit, nem is szombaton vagy vasárnap, hanem csak az utolsó percben hétfő reggel.