Mikor megérkeztünk a Bergeni reptérre, még mit sem sejtettünk...
Az első norvég akivel találkoztunk (a buszsofőr) nagyon kedves volt velünk, segített ahol tudott, mosolygott ahogy bírt. Ezzel ki is merítettük a norvég nép számunkra fenntartott szeretet-adagját. A többi norvég mogorva. Észreveszik, ha angolul beszélsz, csak nem érdekli őket. Azért egy idő után hajlandóak megszólalni angolul is, merthogy általában tudnak, bár az érthető kiejtésre, artikulációra, meg ilyen csacskaságokra azért nem fordítanak különösebb gondot.
De megérkezésünkkor ezt még nem is sejtettük. El nem hanyagolható méretű csomagjainkkal behaladtunk az egyetem tanulmányi irodájába (vagy mifenébe) és bejelentkeztünk. Adtak egy kulcsot a szobánkhoz, megmutatták a térképen, hogy merre van és illedelmesen elköszöntek. Úgy gondoltuk, ha valamit még tudnunk kellene csak elmondanák. Most már nem követnénk el ezt a hibát. Ezután még két napig vadásztuk a hivatalokat, hogy teszemazt internet-hozzáférést szerezzünk, vagy bejelentkezzünk a nagyszerű számítógépes adminisztrációjukba. Azért jó oldala is volt ennek: már egyáltalán nem tűnik olyan borzasztónak a magyar bürokrácia...
És csak itt kezdődtek a kalandjaink...
A bergeni vasútállomás
holnap: a bíbán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése