De syv fjell II.

Folytatjuk a hét hegyről szóló beszámolónkat. Így az utolsó hetekben kezdtünk ráeszmélni, hogy nincs már olyan sok időnk, és még mindig itt van ez a fránya 5 hegy, amit nem másztunk meg. Július végén neki láttunk "kipipálni" a hegyeket. Nekivágtunk a Sandvkisfjellet-nek. Nem keringtünk túl sokat, habár belefutottunk egy olyan kereszteződébe ahonnan egyik út se volt szimpatikus, később egy kis útbaigazítást követően ráleltünk a helyes útra. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, de azért meg kell hagyni nem ez a legzúzósabb út. Viszont kár lett volna kihagyni.

 Tavak minden mennyiségben

Mivel csak a munka után tudtunk elindulni, ezért még az nap nem fért bele, hogy átmenjünk a pár kilométerre fekvő Rudemanen-re. A Sandvikfjellett körülbelül a Gamle Bergen felett húzódik. A norvégok kedvelt futó célpontja. A hegyre vezető út, vagy túra neve Stoltzekleiven, a rekordot egy Jon Tvedt nevű hegyi futó (bolond) tartja, aki mellesleg 43 évesen éppen egy ilyen hegyi futkározás közben vesztette el életét.

 A panoráma a Sandviksfjellet-ről

 A 392 méteres csúcs

Pár nap pihenés után következett a Blåmanen és a Rudemanen. A legegyszerűbb út a Fløyen-en keresztül vezet. Szépen felkapaszkodtunk a Fløyen-re, lenéztünk a városra a teraszról, majd irány a megközelítőleg 2km-re lévő Blåmanen-hez. A 425 méteres kiindulás után nem volt annyira fárasztó felmászni 554 méterre. A kilátás meglepően szép volt, azt hittük nagyjából azt látjuk majd mint a Fløyen-ről csak magasabbról, de nem. Leláthattunk a Florida (muhaha) nevezetű városrészre, és láthattuk az Ulrikken-re átvezető utakat is. 

Kivételesen egész szép napos időnk volt, felérve a csúcsra nagyon fellelkesültünk, hogy jó lenne átmenni az Ulrikken-re, de miután megnéztük, hogy már este 20:45 van lemondtunk róla.

 554 méter magasan

Nem volt más hátra mint leküzdeni a következő 14 méter szint különbséget. 10 perc séta után elértünk a Rudemanen nevezetű hegyre. A hét hegy közül ez a legjelentéktelenebb, a kilátás meg sem közelíti a pár percre lévő Blåmanen-ről elénk táruló látványt. De mivel ilyen közel vannak egymáshoz nem bántuk meg azt a pár perc sétát.

 Kilátás a Rudemanen-ről

Ugyan nem egy nagy élmény a Rudemanen, de mégis a második legmagasabb a hét hegy közül. 1912 óta itt található a város rádió tornya és mivel innen több nagy út is vezet az Ulrikken-re egy népszerű úti cél a norvégoknak.

 A Rudemanen 568 méteres csúcsa

Más nap nem késlekedtünk és útnak indultunk a Lyderhorn-hoz. Ez a hegy viszonylag kiesik, a városközponttól 5 kilométerre húzódik. Talán ehhez a hegyhez volt a legnehezebb megtalálni az utat. Lakótelepeken keresztül, zerge ösvényeken, sziklafalakon fel. Ahogy felértünk észrevettük, hogy már megint azon az úton másztunk fel, ahol senki más...

Lefelé egy barátságosabb utat néztünk ki. A hegy régóta szolgál navigációs csomópontként a hajósok számára, emellett stratégiai jelentőségű hely volt a II. világháború alatt. És a környéken lakók számára egy minden napos futó helyszín is. A hegy tetejéről a város szinte minden része látható.

A folklór szerint Szent Iván éjkor itt gyűltek össze a boszorkányok, ezt későn tudtuk meg, és a Løvstakken-en töltöttük a napfordulót. 

 A Lyderhorn 396 méteres csúcsáról

Persze a kedves, sétálós, lankás, lefelé vezető út sem volt a legmegfelelőbb választás. A világ végére értünk ki, vagyis csak a város olyan részére ahol egy busz jár, vagyis járt volna, csak mégse. Egy 45 perc séta után visszajutottunk oda ahonnan indultunk és bebuszoztunk a belvárosba. Az időjárás jelentés sarkallt minket arra, hogy ne szakítsuk meg a túrázásokat így a Lyderhorn mászás után jöhetett az Ulrikken. Előre kinéztük a térképen, hogy hogy is lenne jó az Ulrikken-re menni, de Bergenben semelyik út sem oda vezet ahova kéne. Végül is egész könnyedén megtaláltuk a hegyre menő cable car állomását, ahol térkép is volt. A cable car oda-vissza 145 NOK, egy útra csak 80NOK, de valahogy csalásnak éreztük volna, hogy az összesre felmásztunk ezt meg ellinkeljük. Út közben egy csöppet elkapott minket az eső, de legalább ez is megvolt.

 A cable car, és az eső, ahogy elvonul felőlünk

Ahogy haladtunk felfelé többször bicikliútba botlottunk, nem részletezem milyen részeken vezetett, de hogy ott, soha nem bicikliznék az egyszer biztos. Viszonylag gyorsan feljutottunk a légi-villamos végállomásához, és a TV toronyhoz. Fenn étterem és kilátó fogadja az arra járókat. Furcsa volt látni a sok turistát, akik felmentek a cable carral majd leültek enni, és lementek ugyanúgy, anélkül, hogy az Ulrikkken legmagasabb csúcsára felmentek volna, pedig 10 perc séta az egész.

Az Ulrikken-ről a lehetőségek száma végtelen, százfelé vezetnek az utak. Nehéz megállni, hogy ne menjen az ember még messzebb és még messzebb. Kiszúrunk egy bércet öt percre, aztán még egyet és el is röpült az idő. Beljebb haladva meghallottuk a kolompolást, így követni kezdtük a hangokat.

 Az Ulrikken legmagasabb pontja, egyben Bergen legmagasabb pontja (643m)

Mindenfelé kalandoztunk, az összes csúcsot láthattuk, amit ezidáig megmásztunk. Láthattuk a Bergen-en túl húzódó hegyeket, azok mögött havas hegycsúcsok csillantak. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy nagy veszteség lett volna, az utolsó hegynél megállni. Sok házikót is láttunk, az arra tévedő hegymászók hétvégékre kibérelhetik őket. Azt hiszem a legjobb mégis az lesz ha képekkel "írjuk le" a látványt.

 Kilátás a városra, és a messzi hegyekre

 Megtaláltuk a patásokat

Lassan hét hónapja élünk Bergenben, és ezalatt a hét hónap alatt sikerült megmászni mind a hét hegyet. Igaz valahogy úgy mint az iskolában, amikor nem pénteken csináltuk meg a házit, nem is szombaton vagy vasárnap, hanem csak az utolsó percben hétfő reggel.