2011. július 28., csütörtök

Gamle Bergen

Még februárban a nagy munkakeresés közepette bukkantunk véletlenül erre a helyre. Egy szabadtéri múzeumról van szó, amely 1949-ben nyitotta meg kapuit és Bergen régi városképét hívatott megőrizni. A város régen szinte csak faépületekből állt, de minek következtében a város többször is leégett ez megváltozott. Az már egy nagyon érdekes kérdés, hogy hogy tudott leégni többször a város fele, amikor is az esős napok száma egy évben meghaladja a 210-et! Mindenesetre ez megmagyarázza a nagy norvég félelmet a tűztől, ugyanis két sarkonként vagy egy tűzoltó állomás. De kanyarodjunk csak vissza, szóval a múzeum ötven épületből áll, különböző századok stílusában épültek. A családi háztól kezdve, a borbély üzleten át, az iskoláig minden megtalálható a kis városkában.


Nekünk nagyon tetszett ez a kis kreált városka, habár láthattunk pár képet Bergenről az 1900-as évek elejéről és meg kell mondjam köszönő viszonyban sincs egymással a kettő. Elragadó hangulatú hely, és meglepő, hogy amikor pár hete visszamentünk rajtunk kívül szinte nem járt arra senki, pedig már az egész várost elözönlötték a turisták. Ugyanilyen városrészecske van kialakítva Stavangerben is, habár ott még nem jártunk és idén nyáron nem is valószínű, hogy fogunk.





Egy újabb hely, ahova érdemes volt többször is ellátogatni.


2011. július 27., szerda

Fantoft Klubb I.

Igaz, hogy már lassan két hónapja bezárt a klub, de még egyszer sem volt alkalmunk beszámolni az életről a klubban, vagyis itt a Fantoftban. Ha ismerkedni akar az ember és nem közös konyhás lakrésze van, bizony a klub ad lehetőséget az ismerkedésre. Mivel nem igazán szeretjük a tömeget, meg a sok ismeretlent egy helyen ezért viszonylag sokáig távol tartottuk magunkat ettől a helytől. Február elején mégis lemerészkedtünk, és az eredményről már mindenki tud ( vajdasági körte kontra klub menedzser). Az itteni magyarok mellett szert tettünk igazán jó német és norvég ismerősökre, barátokra is. Azon az estén ismertünk meg mindenkit akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. A bulik itt is amolyan elő-bulival kezdődnek. Az első ilyen élményünk a D blokk 9. emeleti közös konyhájához köthető, ahol is rengeteg már igen jó hangulatú spanyol vacsorázott, énekelt. A Fantoftban lakó mindenféle nép közül a spanyolok azok, akik mindenkit zavarnak (egy idő után) ugyanis sokan vannak, mindig együtt és mindig hangosak, ha beszélnek, ha énekelnek.

És valamiért mindig beöltöznek (jobb sarok John Travolta hasonmás)

Miután mindenki hangulatba hozza magát, olyan 12 körül leözönlik a nép a klubba. A belépés ingyenes, ami nem is annyira magától értetődő Norvégiában. A zenét minden héten más DJ biztosítja. A klub korán zár 2:30-kor, ami egyébként az egész városban így van. A buli után következik az utó-buli. Első bulink Gonzalónál ért véget, ahol is egy kis zenélő csapat gyűlt össze.


Ugyan elmondható, hogy több szempontból is jól sikerült az este, mégsem lettünk a legnagyobb patry-arcok, és csak ritkán mentünk bulizni.
A klub a hét minden napján nyitva van este nyolctól. Minden nap más program, mint kvíz est, mozi est, jam session stb. várja az érdeklődőket. Párszor megmérettük magunkat a kvíz estéken, de a kérdések annyira őrültek voltak, hogy a legjobb eredményünk egy negyedik hely lett csupán.

 A kvízmester és műve

Csak a kérdések nehézségét, őrültségét mutatva, néhány kérdés, Hány kg a bálna heréje? Mikor született Rihanna? Ki rajzolta Tapsi Hapsit? stb. A kvíz estek mindig egy étel feladvánnyal végződtek. Az utolsó este Gunnar és Andreas csigát kevert össze sörrel, meg még két valamivel, de persze senki nem jött rá az összetevőkre. A kvíz estek népszerűségével csak a vasárnapi jam session estek vehették fel a versenyt. Vasárnaponként összegyűltek a zenekedvelő népek és mindenféléket játszattok. Voltak állandó művészek, akik ugyan valóban szépen énekeltek, de a huszonharmadik jam session után már kissé unalmasak voltak (legalábbis nekem). A klub két nagy teremből és egy koedukált wc-ből áll. Billiárd asztal, ping-pong asztal, zongora, darts, kártyák és társasjátékok minden mennyiségben.


Miután bekerültünk a Fantoft Klubb Staff-ba, többet jártunk le, főként dolgozni. De erről majd máskor!

2011. július 25., hétfő

Múzeum látogatás

Bergen nem a múzeumairól híres. Így mi is csak pár hete kezdtünk el utánajárni a bergeni múzeumoknak. Természetesen rengeteg semmitmondó múzeum van itt is, horribilis összegű belépőkkel. Azonban találtunk három múzeumot, ahova diákként ingyenesen bebocsátást nyerhetünk, így ezt a három múzeumot vettük célba (Maritime, Cultural History,  Natural History). Borongós, esős hétvégéink így teltek hát, múzeumokba járva.
Elsőként az amolyan népművészeti múzeumba tértünk be. A tárlatok a viking korral kezdődtek. Nyilvánvalóan nem Bergenben találhatóak a legnagyobb, legértékesebb viking leletek. De így is érdekes adatokkal gazdagodhat az ember főként a viking nők teendőiről. Emellett jó néhány női, férfi ékszer, fegyver és lószerszám van kiállítva. A viking korszakot taglaló tárlatot a középkori templomokra fókuszáló rész követ.
Rengeteg gyönyörű fából faragott templomkapu, oltár, boltozat fogadott minket. Egy sajátos skandináv  - feltehetően - rénszarvas szőrből készült papi reverenda, régi faoltárok színesítik a templomi kiállítást. Persze a kihagyhatatlan egyiptomi kiállítás is megtalálható a bergeni Cultural
History Museumban. Mégis a legszebb és számunkra legérdekesebb rész a norvég népművészeti tárlat volt. Faragott tálak, evőeszközök, ládák, szekrények, ivócsanakok, régi hegedűk mellett, népviseletbe öltöztetett babák és ékszerek kötötték le figyelmünket. Egy terem szolgál a múzeum atyjának, Wilhelm Frimann Koren Christie életének bemutatására. Az úriember egy igen híres, és jeles norvég, aki amellett, hogy 1825-ben megalapította Bergen két nagy múzeumát, a norvég alkotmány szövegezője is. A múzeum egy másik részében, berendezett lakrészeket találhatunk, hihetetlen szép bútorokkal, amelyek természetesen nem norvég, sőt még csak nem is svéd remek művek, hanem főként észak-német mesterek munkái. 

Elmondhatom, hogy pozitívan csalódtunk első múzeum látogatásunk során. Utunk ezt követően a tengerészeti múzeumba vitt. A kiállított tárgyak nem meglepően hajók, ladikok, és egyéb hajós felszerelések voltak. A kiállítás itt is a vikingekkel kezdődött. A híres Statsraad Lehmkuhl belsejébe is benézhetünk, de miután már volt szerencsénk ez eredetin utazni, nem volt akkora élmény számunkra. Egy nagy hajós, tengerész típusú embernek nyilván izgalmasnak bizonyulna a kiállítás.


Unatkozni mi sem unatkoztunk ugyan, de a huszadik hajómodell után már nem annyira kötött le minket a látvány, ennek ellenére "feltaláltuk magunkat".


 Utolsó állomásunk a természettudományi múzeum volt. A múzeum épülete mögött kis botanikus kert húzódik, a múzeum három emeletén találhatóak a kiállított tárgyak. Kristályok és egyéb fosszíliák, majd kitömött állatok egész sora fogadja a látogatót. A legizgalmasabb terem, a bálna terem éppen felújítás alatt áll, így csak a nagy kolonizációs túra útvonalak és régi felvételek maradnak. Amolyan norvég húzásnak könyveltük el a belépőket is, ugyanis nem rendes belépőt adnak, hanem egy kinyomtatott matricát, amit rajtunk kívül mindenki a kis testére ragaszt. Na de, nem illene már ezen se meglepődni, az összekötött óvodások után...


2011. július 15., péntek

Hogyis van ez: koszos Bergen?!

Igen, amikor Bergenről kérdeznek az első 2-3 mondatban szinte biztos megemlítem, hogy mennyire szutykos, koszos egy város. Persze ez mindenkit megdöbbent, hogy Budapest után, hogy mondhat valaki ilyet, főleg egy skandináv városról. Valóban nem erre számít az ember. Jó pár éve nem is ezt tapasztaltam Svédországban, de ugye ez Norvégia.

 Egy átlagos megálló tisztasága

Elérkezettnek láttam az időt, hogy valahogy megmutassam mire gondoltam, amikor azt mondtam koszos. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a legnagyobb szemét halmokkal télen és tavasszal találkoztunk, ugyanis a turista szezon beköszöntével rögtön megtelnek az utcák, az egyébként alig látható utcaseprő jellegű emberkékkel.
 Az igen elfoglalt, szorgos munkaerő

Emellett fontosnak tartom felhívni az otthoniak figyelmét, hogy nézzenek körbe Budapesten ugyanis sokkal sokkal tisztább mint valaha volt, sőt semmi szemét nincs a belvárosban.
Az egy érdekes kérdés, hogy miért ilyen gusztustalan a város, a legkönnyebb a sok bevándorlóra fogni. De ez persze nem ennyire fekete - fehér. Saját tapasztalatból én azt mondhatom, hogy a norvégok sokkal többet szemetelnek, mint ázsiai, vagy afrikai "lakótársaik".

 Norvég fiatal, és a belváros utcája

Igen gyakori látvány, hogy élére vasalt, láthatóan jómódú üzletember köp át az utca túl feléig. Elvileg Európában vagyunk, mégis az összes fehér ember úgy viselkedik, mintha most másztak volna le a fáról. Nyilvános helyen szinte az összes elérhető testrészüket markolásszák, turkálnak benne, vakarásszák, hogy a többit ne is említsem. Ami egyértelműen kiderült, hogy a norvégoknak nincs igényük a tisztaságra.

Egy központi szupermarket környéke

2011. július 13., szerda

Akvariet i Bergen

Norvégiában egyetlenegy állatkert található (Kristiansand), így nem meglepő, hogy Bergenben az egyik leglátogatottabb hely az akvárium. Mi sem hagyhattuk ki. A belépő ára időszakonként változik. Kb. 7000HUF-ért be is juthat az ember, természetesen diák jegy nincs. Az Akvárium 1960-ban nyitotta meg kapuit, amikor Észak- Európa legmodernebb és legnagyobb ilyen jellegű létesítményének számított.

 Régi szép idők

Manapság azonban nyugodtan nevezhetjük az egyik legkisebbnek. A megszokott programmal várják az embereket: fóka-show, pingvin etetés, tengeri herkentyű bemutatás stb. Egy megközelítőleg 60 nm-es medencében három fóka múlatja az időt, és 2-3 óránként még pár karikán is átugranak.


A kinti területen találhatóak a pingvinek is. Kis házaik - feltételezhetően az eső miatt - és kőből készült fészkeik vannak. Jelenleg két 3-4 hetes kis csöppség is boldogítja a látogatókat.


Ezen kívül még egy háromszintes épület áll a látogatók rendelkezésére. A legalsó szinten van a "hal labirintus", a 3D mozi (természetesen külön fizetni kell a szemüvegért),  a shark tunnel, és a tropical section.  A cápa alagút meglepően kicsike, de mindazonáltal ízlésesen kialakított.


A trópusi részlegen többek közt kajmán, krokodil, kígyó, pók, maki, és teknős látható. Ezek közül személyes kedvencnek a kajmánokat emelném ki, ugyanis meglehetősen mókásan "álltak" a medencéjükben.


Nem meglepő, hogy egy Akváriumban temérdek hal van, a világ minden tájáról, szépek, de izgalmasnak nem igazán nevezhetőek. Egy csöpp izgalmat a rák és tengeri csillag simogatás jelenthet.

 A kivétel erősíti a szabályt

Az Akvárium szórólapján ez áll : Meet the locals! Ez valóban igaz, ha nincs elege még az embernek a norvégokból menjen az Akváriumba...

Az egyik legérdekesebb hal

A fóka show

Shark tunnel


Összességében a nagy állatbarátoknak egy kellemes délutáni kikapcsolódást jelenthet a bergeni Akvárium, de meg kell jegyeznem, hogy a belépő ára és a látnivalók nincsenek összhangban.

2011. július 3., vasárnap

Az elmúlt hét időjárása képekben

Sokan érdeklődnek, hogy milyen az idő itt kint Bergenben. Miután megtudja az ember, hogy ez a világ egyik legesősebb városa, a válasz már nem annyira meglepő. Mégis úgy gondoltuk, így a legegyszerűbb, ha meg is mutatjuk valahogy. Előző héten minden nap ugyanonnan csináltunk képet.

 Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

Szombat

Vasárnap

Az időjárás előre jelzéssel nem is érdemes foglalkozni, az időjárás két szóban összefoglalható: heavy vagy light rain.
 Egy kis eső